HTML

rszarvas blog

Antiszisztematikus, antitematikus, antisztatikus és antidepresszáns blog ... Ami épp eszembe jut


Támogatom a szerzőt 2 dollárral.

DIY naptár 2013.jpg

Arrow.jpg

Bejegyzések

Friss topikok

Első utazásom

2008.06.23. 13:58 rszarvas

Miután visszatértem a Földre, egy 40 körüli ápolatlan szakállas fickónak láttam magam. Lábamon semmi, rajtam szakadt zsákszerű gúnya. Szikrázó a napsütés, fülledt nyári meleg, lent valahol délen, még nem számítjuk az időt. Egy szekerek által járt homokos-kavicsos út mellett állok, nézem, ahogy kiszámíthatatlanul kanyarog.

Egy erdei tisztásról értem ide, ahol megpihentem az úton. Azon az úton, amiről még akkor nem tudtam, hová vezet. Pihentem, mert menekülnöm kellett. Az asszony gyakorlatilag kitette a szűrömet a kezdetleges pár négyzetméteres sáros/köves ablak és ajtó nélküli kunyhójából. Nem voltam jó semmire (még férfiként sem), egész nap csak a napot loptam. Tulajdonképpen jogos volt, amit tett. Nem túl leterhelt agyammal nem gondolkodtam sokat a dolgon, otthagytam, csendben. Útí cél: el innen. Ezzel a gondolattal felvértezve indultam kifelé a néhány apró ház alkotta kis falum egyetlen útján.

Pár hónap vándorlás, koldulás után egy nagyobbacska falu egyetlen munkaadója mellett álltam. Ő volt a kovács. Műhelye előtt egy oszlopot támasztottam épp, amikor megláttam közeledni. Rövid egyezkedés után alkut kötöttünk. Kosztért és kvártélyért dolgozok neki, szálláshelyem a műhely egyik sarkában lesz. Nagyon rég nem örültem úgy ennyire valaminek, mint ennek az ajánlatnak.
Rövid idő alatt kitanultam a mesterséget, igen jó kovácsnak tartottam már magam, bár csak a kisebb lószerszámok és patkószegek jelentették karrierem csúcsát. Így éltem pár évig, még egy kis vityillót is összekapartam valahogy a műhellyel átellenben a széles poros fő utca végén. Gebe testemre még látványos izmokat is sikerült biggyesztenem. A dolgok jók voltak így, látszólag rendbe jött az életem.

Egy szokásosan nehéz, forró nap után betértem a helyi fogadóba, ihatnékom volt. Az ajtó melletti kis összetákolt asztalhoz ültem a kupámmal. Alig kezdtem bele az italozásba, bejött és elment mellettem egy megtermett ember, majd kisvártatva követte őt két cimborája is. Bennem megfagyot a vér. Rögtön megismertem. Ő volt az, akinek csúnyán a szemére vetettem a régi kis falum lakói előtt valamit, ami neki roppant kellemetlen volt. Ne szépítsük, megaláztam mindenki előtt, ahogy kell. Kedvem lett volna ponttá zsugorodni, de ezt fizikai korlátaim nem engedték. Nem kellett sokat várnom, hogy észrevegyen, és szikrázó szemekkel rám nézzen. Előkapott erszényéből pár csorba patkószeget, amik állítólag a kezeim közül kerültek ki, kérdőre vont a hitvány munkám miatt. Nem firtattam, meglehet, hogy én csináltam őket, de éreztem, hogy ez csak az indok, amivel belém köthet.
Két cimborája rögtön mellém pattant, erősen megfogták a vállaimat, hogy mozdulni se tudjak, majd ez a megtermett fickó előkapta az oldalára csatolt kését, és gondolkodás nélkül elvágta a nyakam jobb oldalamon, a nyaki ütőeret érintve. Beszűkülő szemeiben láttam az édes bosszú ízét, az elégedettséget. Abban a pillanatban éreztem, ahogy a kés durva, hideg pengéje átvágja a bőröm, belevág a húsba, a gerincemen le és fel szalad valami dermesztő borzongás, aztán semmi. Sem fájdalom, sem megvetés, sem pedig "jaj, mi lesz velem, most meghalok" érzés. Igazándiból még örültem is, hogy gyilkosomból elszállt az indulat, megbocsátottam neki.
Csak a meleget éreztem a nyakamon, majd ahogy végigfolyik a testemen. Erőm elszállt, térdre rogytam. Támadóim már tán a falu határában jártak, menekülniük sem kellett. Lassan zöld lett minden. Egyre homályosabb, egyre sötétebb, majd erőtlenül elterültem magam vértócsájában.

Ahogy kiléptem testemből láttam a fölém hajoló kocsmárost, az embereket, amint arról beszéltek, hogy nekem már annyi. Kihúztak az utcára, pár markos legény felkapta testem, és átvittek a kovácshoz. Csak a felesége sírt, de ő nagyon. Ennek a jóravaló köpcös embernek meg majd belehasadt a szíve, úgy sajnált.

Másnap kora reggel egy szekéren voltam, elindult a menet a falu szélére a temetőbe. Nem voltak sokan, akik kisértek, tán 15-en, ha lehettek. Csendben, szomorúan értünk a síromhoz. Tán fél méter mély sem volt, alig fértem bele, majd gyorsan betemettek, a síromra nagy rücskös övek kerültek. Ilyenek voltak a sírok körülöttem is.
Csak a kovács maradt velm ott csendben még vagy fél órát, aztán hazaballagott ő is.

Hiányommal nem teremtettem nagy űrt a faluban. 40 nap múlva visszanéztem. A kovácsnak már volt új inasa, a fogadóban a vérfolt eltűnt, a kovácsné is megnyugodott, az emberek már nem beszéltek rólam. Mint tudjuk, az élet nem áll meg.

A magasból újból vissza kellett térnem a földre, visszaköltöztem. Az utazásom úgy maradt meg, mint egy izgalmas kirándulás. Régmúltam izgalmas, tanulságos emlékeivel lettem újra gazdagabb.

Ezúton is köszönöm kísérőm segítségét!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://rszarvas.blog.hu/api/trackback/id/tr71535186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gyík 2008.06.23. 22:23:09

Hmmm...
Ezek nem mindennapi élmények. Mennyire kavart fel, hogy ezt így megélhetted? Valóságosabb volt mint egy álom? A hétköznapi ember a halál szóra összerezzen. Persze mi már tudjuk, hogy ez csak egy folyamat része, ami nem feltétlenül jelent rosszat. De az, hogy ezt képes voltál újra megélni, sőt most már bármikor újra felidézheted, az hatalmas ajándék. Így képesek lehetünk legyőzni ezt a félelmünket. „Üdv a klubban!”

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.06.24. 15:14:30

Olyan emlék marad, mint egy nyaralás. Az álom és az ébrenlét között lehet valahol. Nem felkavaró, de azért a pulzusszám megemelkedik, amikor jön a kés. :-)